Hattyúdalok

"Mindenkiben van a lelkébe belefoglalva egy nálánál nagyobb cselekvés."  (Hermann Broch)

A szalmabábu

Egy konferencia ujjgyakarolatai

Múzsa szólít; plajbászod vár remegve,

Kócoddal játszik az ihlet ujja,

és szalmaszíved lángra lobban újra,

lelked tűzben ég már minden este.

A komor eget dús színekkel fested,

Rávetíted Hercegednek arcát,

borús elmédben dúlnak durva hajszák,

ha útszélen látod, símogasd meg!

az eleven égő bábut, ki elment,

s elvitt egy szalmalángot, az élet

vad vágyát, mi folyton éget, szép kertek

 dúlt ligetét hagyva csak itt, s téged,

ki helyette lángolsz izzó vágya helyén

parázs, nászod halotti ágya.

Neurológiai zárójelentés

Diagnózisa: üveggömb-szindróma.

Életérzése: metszett tükör.

Fogható vízű jegtömbből a szavak

lecsöppenő cseppjei...

kuncognak üveggolyókkal,

 a beszéd hangrobbanásai fájnak.

Igazgyöngy: a könnyek misztikája.

Kedélye a Szaturnusz kozmikus pályáján kering.

Komédiája a vak világnak.

Az én boldog, szomorú dalom

Nincs kincs, édes élet,

Nem csendül az érme,

Csak csend ül a réten,

freccsen a vérem,

a létcsatatéren.

Vijjog a vércse.