Napló
Naplóm, e naplopó
töredékben:
száz és ezer nap
lódobogása.
A nap hátasai elporoszkálnak
a szürke vonalakban.
Naplopókötőm
sem nyújt menedéket.
Tétlen toll,
tabula rasa,
üres szavak
bőrkötésben.
Radírlétem.
Költői mütyür
Együgyű és bagatell ez a vers is,
mit egy régi barátod ír ma Neked,
Haj, de mit ér ez a bánatos ének
ha minden elillan a bíbor idővel,
hallgat a fákon a nesz, zörren a csönd,
és megroppanva robognak az évek,
unottan kisöprik a múltat, elszárad
az emlék míg odalent megnőttek az árnyak,
s a köd lepedéke bevonta a várost.
Mottó a monológról
Nyelőcsőbe szorultam. Nem tudom megemészteni magam.
Mintha megmarkolni kívánnám az életet, görcsbe rándul a billentyűzeten kezem. Görbült ujjak között üres a tenyerem.
Rendekbe zártam magam, s a rendetlenség eluralkodott bennem.
Csak küldöm önmagamnak gondtalan, mert gondolattalan sorokba gombolom életem lapjait, napjait, s levelezek magammal magamban.
Betekintés a létre: a kint létre tekintés.
Az öndialógus olyan párbeszéd, amelyet azokkal is folytathatunk, akiket sosem ismertünk.
Hiánycikk lettem az életemben, hány meg hány nap él-hal nélkülem.
Kártyalapokba verődik az életem. Néha kemény munkával győzök önmagam felett. Ilyenkor vesztesnek érzem magam. Létvesztett Tökfilkó. A kártyarend legutolsó figurája.
Netdarálóban szemcsésre zúzva a mindenség ígérete.
Jelenbe szűkült világ. Hieroglifa vagyok egy szarkofág oldalán.
Még nyargalászni a gondolat meredélyén
Pegazusom lába már meg-megbicsaklik, de még próbálkozik nyargalászni a gondolat meredélyén, szárnyát megtépdesték a földre kényszerítő szelek, de nem a szó a fontos, hanem a szív, a szó becsap minket, fontosabb a "szófogadás", amely nem vár dagályos dekorációt, hanem a szótlanságával szerez hitelt önmagának, azaz önmagunknak. A szószátyár korszakom szösszenetei ezek. Néha visszanézek rájuk, és nevetek egyet, hiszen nem mások ők, mint a vanitatum vanitas harmatcsepjei.
Újdonságok
Tűsarok
Világtócsa. Utcasarki mocsár.
Világok lápvirága.
Karcsú női lábakon
sárként tovaballag.
Meteorológiai jelentés
Perzsel a fagy, és búvik a vad.
Hóbundát ölt a határ,
jégcsapok éle, szívedbe téved,
nem jön a nyár soha már.