A mágus
Ahogy a köznyelvben mondani szokták: nehéz gyerekkora volt, a sámángyerekek szenvedéstörténetével áldott. Hat lábujja kiszolgáltatottá tette, még háromévesen sem tudott lábra állni. Ez késztette arra a szülőket, hogy leoperáltassák a feleslegest, s ezután úgy élhetett, ahogy a kisdedek fölnövekedni szoktak. Felnőttként éjszakai rémálmaiban azonban folyton-folyvást kínozták életének korai emlékei. Az elhagyottság félelme, a halál rémképei, ó azok a gyötrő álmok és látomások, bár felejthetné! Egy tisztáson elnyúlva fekszik a hajnali ködben, az erdőből vaddisznók röfögése hallik, patájuktól döng a föld, s ő nem tud felállni, elfutni, csak fekszik kiterítve, áldozattá válásának perceiben. Látja a szürke eget, testére éhes, sötét madarak kerengését, marabuk, keselyűk köröznek, varjak szörnyű rikácsolását hallja, s tehetetlenül nem tehet magáért semmit. Távolból hallja a rémítő kopogást, mintha kopácsolnának az agyvelő idegpályáin, már 60 éve dörömböl fejében az írógép közönyös kattogása, anyja egy új regényen dolgozik. Ilyenkor nem lehet őt zavarni holmi félelmekkel, holmi éhes vagy kakis szükséggel. Nem ment oda gyermekéhez sosem, hiába a fel-feltörő vad sírás, a csecsemő követelődző óbégatása. A jelentéktelenség világa egy nagy jelentőségű kulturális- művészeti remekmű megírására késztette az asszonyt. És a kisfiú sírt és reszketett. A pisis pelenka felsebezte testét, a szeparációs szorongás pánikrohamokban kulminálódott.
Amikor ifjúként indult kifelé az egyetem kapuján az úgynevezett nagybetűs Életbe, már tudta, hogy spirituális képességekkel rendelkezik. Nagy társasági életet élt, mókával, kacagással, dévaj estékkel telt az idő; haveri kompániával múlatta azt, ami hátravan. E baráti körben aztán egyre inkább kísérletező kedvének hatalmába került. Kezdetben ez csak a poénkreációkban talált megvalósulni. Részben reakció idejének felgyorsítására összpontosított, s a tréfa nem egyszer gyilkos humorra váltott. A hatásosság technikáinak gyűjteményét állította össze magának. Megpróbálta szándékait indulatáttétel segítségével másokkal másokban valóra váltani. Ördögi praktikákkal kerítette hatalmába társait, néha egyszerűbb fortélyokat eszelt ki: kölcsönökkel, segítségnyújtással megához kötötte őket, hogy aztán akarata szerint építsen kiszolgáltatott helyzetükre. Mindannyi esetben azonban lelke sötét tárhelyein csupán anyjának írógépelésének hangját akarta hallgatásra bírni. Félelmei főként az éjszaka közeledtével hatalmasodtak el rajta. Feje fölött a könyvespolcon gázpisztolyt tartott, pedig – tudta, hogy - a szorongás nem ijeszthető el lövedékkel.
A Nemzeti Színház közkedvelt személyisége lett, súgóként jobban ismerte az előadott darabok rejtelmeit, mint a színészek. Hamar memorizálta a darabokat, s megvetette a színpadon el-elakadó előadókat, tudta, hogyan kellene megformálni a szerepeket, érezte a színpadiasság élethű fordulatait, s felkavarodott a gyomra, amikor egy-egy ízetlen, hamisan ható gesztus rontotta a művészi effekteket. De ő, csak a súgólyukban, láthatatlanul alakíthatta e szerepeket. Később elhatározta, hogy ő e szerepjátszó képességét az életben kamatoztatja. Hallatlan erővel vonzotta magához az útjába kerülő embereket, s ahogy a színházban megvetette a szövegtévesztőket, ahogy megvetette anyja remekmű-alkotó törekvéseit, ő is szívesen helyezett megalázást előidéző kellékeket az általa életté gyúrt „drámák” cselekményébe. Nyájas közvetlensége, mint a legyeket vonzotta a kis- és nagyszerű embereket. Amikor azonban az éjszakában véget ért a bohózat, akkor érezte, hogy egy készülő tragédia veszi kezdetét: az álmatlanság lidércei éledeztek.
Az érett férfikor idején két esemény változtatta meg életét. Egy sajtófotó kiállításon egy Kevin Carter-kép szerepelt a kiállított darabok közt. A világhírű felvételen egy afrikai csontra soványodott csöppség látható, aki nem tud már lábra állni sem. A háttérben néhány méterre a gyerektől egy dögkeselyű várakozik, hogy lecsapjon rá. Ez a jelenet gyermekkori álmaiba repítette, fejében ezernyi vadmadár röppent fel, belülről csípték, marták, körmükkel szaggatták az érzékeny agyi szöveteket, levegőbe emelték a könnyűvé vált testet, s ő a fájdalomtól a földre zuhant. A kórházban aztán már az életéért küzdött, s fölépülve nemsokára – úgy tűnt - ismét régi életét élheti tovább. Egy alkalommal furcsa dolog történt vele, amely megváltoztatta az életét. Egy házbeli idős hölgy lépcsőházi találkozásuk során panaszkodott neki, hogy igen-igen fáj a csuklója. Ő önkéntelenül megérintette a sajgó felületet, s a sápadt, törékeny öreg kínjai hamarosan csökkenni kezdtek, a duzzanat felszívódott. És nemsokára újabb és újabb betegek érkeztek hozzá. A naptár tele lett segélykérő ügyfelekkel. Ekkor saját személyiségében is furcsa változásokat észlelt. Közérzete javult, csökkentek kínzó fejfájásai, tudatába olykor feltört valami különös áramlás, amely a gyöngédség és öröm keverékéből képződött. Szíve kereste az egyedüllétet, amely ilyenkor megtelt a teremtett lét ezernyi csodájával. Kertjében megpihenve hallgatta és értette a madarak nyelvét, érezte a fák és növények növekedését, a földnek a bogarak munkájától, gombáktól és termeszektől hullámzó különös lüktetését, elnyúlt a zöld füvön, s félelmeit odahagyva nézte az ég madarait, ahogy darvak, fecskék, gólyák délre veszik útjukat. Megállította volna itt az időt, élete filmjét. A kívánság, ahogy élete minden jelentős pillanatában valósággá lett. Lábán a nagyujj irreális növekedésbe kezdett. Vörösödött, fényes gyulladt bőrfelszín borította, nem tudott lábra állni. A sebészeti beavatkozás során a bemetszés váratlanul vérezni kezdett, s az orvosi konzílium is tanácstalan volt, vágták, kaszabolták, amputálták, de az állapota egyre csak romlott.
Érezte a függöny végleg legördült. Az élete, akár egy színházi darab végéhez ért, de a halál közelében nem érzett semmi félelmet a mulandóság érintésétől. Hullt a vére… egyre hullt, gyengültek a szívverések, Messiaen A madarak ébredése, Sztravinszkij Tűzmadár dallamai lüktettek a fülében, s biztosan érezte, hogy a remekmű itt most benne született meg, anyja írógépének kalapácshangjai elhallgattak, a japán fametszetek életre keltek, idesereglettek Szent Ferenc madarai. Belépett önmaga műalkotásába, egy ház, egy kert, egy anyai ölelés, asszonyok szelíden integetnek felé, s itt és ekkor minden otthonra lelt az örök semmiségben.
