King Lear Show
Visszafogott taps, az előadás gyengeségeire reflektáló kritikák sora, leginkább elhallgatás, értetlenség… - egy lenyűgöző előadás fogadtatása.
Kirill Fokin műve a shakespeare-i királydrámából egyetlen témát gondol újra: a Nagy Organon működését (létszerveződés és létértelmezés). A szentpétervári színház művészeti vezetőjének darabjában a Lear király szereplői élnek itt közöttünk a kor alapvetően megváltozott díszletei között. A világszínház szerveződését akkor is és most is az emberi gyarlóság romboló struktúrája határozza meg, amely mindent magába ránt, végül saját magát is.
Ez a mű nem olyan narratívára épül, ami a világnézetek harcában ismert lenne. Nem liberális, nem konzervatív, leginkább konteónak nevezném. Összeesküvés-elmélet ez, amelyről most már egyre inkább beigazolódik, hogy a valóság valódi arca rajzolódik ki belőle. A nyúlüreg valamiféle valódi, létező borzalom megtapasztalásának útját kínálja a King Lear Corporation öreg exkirályának.
Fokin előadása tehát nem a Lear király modernizált változata, hanem egy kiindulópont ahhoz, hogy beszéljen arról, milyen világban ma élünk. A hatalomgyakorlás 21. századi fegyvere a manipuláció, a hamis világok teremtése, amelyben virtuálisan az ember akár jól is érezheti magát. Az álomgyár pedig a Lear Corporation televíziótársaság, amelynek nézőiként a közönség is a darab részévé válik. Igazi show-műsor zajlott a színpadon, olyan elevenek voltak ezek a karakterek, amilyen az élet. Persze sokaknak valószínűleg nem tetszik, hogy a globalizmus kritikája látványos effektek keretében jelenik meg a színpadon, ahogy a tőkeuralom felszámolja ellenfeleit (lásd Gloster döbbenetesen hatásos öngyilkossági jelenete, a korkritikusok elpusztítása, az elhallgatás és elnémítás kézfogója, a hazug narratívák globális térnyerése, a Covid-kultusz, a szexuális másságok apróbb részletekben mind megjelennek a színpadon.
Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő,…
Talán nem is Lear, hanem inkább ez a shakespeare-i gondolat űzte az ifjú Fokint műve megírásához. E világszínháznak úgy látszik – örökkön egyformán megvalósuló létezési modellje van, amelyben újra és újra más-más alakban újjászületnek a Lear király történetének szereplői. Ha azonban a hatalom ugyanúgy szervezné magát, mint az angol reneszánsz korában, akkor nem lenne már ez a darab, mint a már megírt dráma eredeti szövete. Az egyik oldalon felismerések és csalódások, a másikon ármányok és csalárdságok. E műben a szervezet működtetése kerül reflektorfénybe. Az agymosás létformája lepleződik le azzal, hogy a pénzhatalom a virtuális tér mosolyországával rejti el önmagát. Vonzónak tűnteti fel azt, ami elveszejt. A szcenárió olyan simogatóan közismert és mindennapi: a reklámok, a villogó fények, hirtelen és gyorsan változó jelentek sora, nincs itt egy percnyi szünet, minden változik, pedig Lear egyik originális felismerése, hogy a változásban mégis mindig minden változatlan.
Persze az újszerű és leleplező előadás nem váltott ki maradéktalanul pozitív kritikai visszhangot, nem kísérte hangos ováció, pedig korunk leleplező igazságairól meghökkentően gazdag, nagy hatású látványelemeken keresztül szólalt meg.
A médiauralom hatására elterjesztett russzófóbia, egy nagy kultúra diszkriminálása a recenzensek tollát is keményen tartotta. Ráadásul nem volt nehéz benne felismerni azokat az elemeket, amelyek rólunk, jelenünkről szólnak. A hatalmi intrikák hamis narratívák mögé bújnak, a pénz és az érdekek mozgatják a világot s a benne zajló eseményeket, miközben talmi tételek mentén a lét kedélyes showműsorba csomagolva fedi el valódi arcát, amelyet Cordélia = bolond = nyuszi igazságbombái lepleznek le, és kísérik el az uralkodástól megfosztott királyt a való világok legsötétebb bugyraiba. MainStreamMedia mint gondolatdiktatúra és a pénztőke mint globális birodalom kézfogója ez. De ez egy orosz művész szemüvegén át a háborúról nem jó üzenet a háborús hisztériában vonagló Európa számára. Az orosz rossz, már a szavak hasonló alakúsága is ezt bizonyítja ugyebár. S a bohózat folytatódik a revü nagymesterei tovább húzzák a talpalávalót a népek dance macabre halálos keringője alá.