Komor lépcsőház
Komor lépcsőház, tekintélyes folyosók, súlyos falak. Közös présben. Néhány nebuló lazaság-mímeléssel hangoskodik; röhögcsélnek, bakancsuk kopog a toldozott-foldozott kövezeten. Néhányan enervált, dekadens egykedvűséggel támasztják a falat. Iskolaundoritis – már félezer éve. Hol szigorúbban – hol lazábban. A tanár a tábla előtt maga az egyszemélyű társadalmi tekintélytelenedés. Magányosan, szemben 30 növendék, háborgó hormonjaikkal, lázadó indulataikkal, családi háborúktól menekülve, saját vonatkozási csoportjaik értékrendjébe zárva.
A tanteremben: Kedves, nyugodt, fiatalos nyugdíjas tanárnő érkezett helyettesíteni. Néhány nap elteltével az órán rászólt egyik festőtanulóra, hogy ne beszélgessen, hanem figyeljen az órán, oldja meg a kopott táblán olvasható feladatot.
- Ne merj engem utasítgatni, baszd meg, azzal beszélek, akivel akarok. Holnap ne merj bejönni a suliba, mert a rokonságom itt fog várni, és szétveri a burádat! – S a tanárnő nem jött többet dolgozni. A gyerek egy másik iskolába került, onnan pedig átvettünk egy hasonló kezelhetetlent.
Decemberben kerültem a szakképző iskolába, történelmet tanítottam. Néhány óra elteltével az egyik tanulót felhívtam felelni.
- Kérem, Feri, álljon fel, és mondja el milyen körülmények előzték meg a II. világháborút? A tanuló ülve maradt. Tanárnő, mit csináljak, ha nem áll fel? Nagy röhögés az órán. Kudarcba dőltem.
Kérdeztem a fiatal, szelíd tekintetű matektanárnőt, ő hogyan oldotta volna meg ezt a szituációt.
- Mi sem könnyebb ennél. Például azt mondtam volna neki: akkor otthon mindenképpen lógasd a faszodat meleg vízbe, az jót szokott tenni.
Persze már Törless is, meg az Isten háta mögötti Veres Laci, meg Medve Gábor ott a határ menti kőszegi iskolában, már ők is, és nemcsak ők. Orbán (Juhász Gyula) tanár úr, Arany János a dolgozatokkal bíbelődve, a tanfelügyelettel küzdő Babits, Novák tanár úr és a többiek, ők is megkínoztattak ebben a mángorlóban.
Az osztály: könyvtároskodásom idején történt. Egy Lakatos nevű vékonyka siheder szinte minden szünetet a könyvtárban töltötte. Még becsöngetés után is néhány percet várt, amíg kikullogott az órára. Nemegyszer rászóltam, hogy igyekezzen a tanterembe. Egy alkalommal megkérdeztem, miért ül itt folyton, hiszen látható volt, nem a könyvek szeretete szólította erre a helyre. A vezér, Rokkó a bandájával, ha lehetett elkapták és össze-vissza verték a fiút a WC-ben. Ki tudja, miért? Talán lopott, talán csak kellett valaki, akin hatalmaskodhattak. Azt mondta, ha elmondom a kollégáknak, úgyis letagad mindent. Egyébként pedig súlyosan rosszabbra fordulna az élete. Hallgattam róla. Megkedveltem ezt a fiút, remélem, jobb irányt vett később az élete.
A pedagógiai gyakorlat: Sokat olvastam, elméletileg készültem a tanórák lebonyolítására, ahogy illik. Egy fejtágítón vetítettek egy filmet arról, hogy milyen ereje van az érintésnek, hatásos eszköz a nevelés során. A film hitelesnek tűnő bizonyítékokat mutatott be, hogy az érintés az iskolai oktatásban is eredményesen alkalmazható. Aztán az egyik órámon tanulók írták az írásvetítőn szereplő szöveget (jó módszer a fegyelem valamelyest fenntartására, a diákok szerettek írni, mert addig is legalább, úgy érezték – csinálnak valamit). Az egyik majdhogynem hangosan beszélt a mögötte ülő társával. Odasétáltam, és lágyan, barátságos gesztussal megérintettem a karját. A srác valóban előrefordult: - Mit fogdos engem, a picsába, hogy képzeli, hozzám nem merjen érni, mert megbánhatja. Ennyit a továbbképzések, a felkészítő foglalkozások hasznáról vagy haszontalan voltáról.
Persze dolgoztam olyan iskolában is, ahol igyekvő és önmaguktól fegyelmezett diákokat tanítottam. A harc az ötösökért folyt. Így aztán a nevelés is könnyű. Irány az egyetem! A középszer azonban lefelé csúszik.
A szülők: Egy – ahogy mondják - SNI tanuló – sok borsot tört tanárai orra alá. Történelemórán a diákok éppen csendben olvasták a megadott tankönyvi részletet, amikor a Kopcsik megszólalt: - Baszódj meg, Agárdiné (az osztályfőnök)! Máskor a második emeleti tanári szobában az ablakon keresztül bemászva érkezett a korrepetálásra. Rendszeresen előfordult -, hogy a lány WC-ben fölkapaszkodott az elválasztó falakra, és fentről ijesztgette a szükségüket végző leányokat. Fegyelmi eljárás indult ellene. Megjelent az apja nálam, s a következőket védte csíntalan fiacskáját: - Ó, milyen csinos kedves fiatal tanárnő! Nehogy már felturbózza a fiam ügyét, hiszen amikor én iskolába jártam, mi az ilyen ifjú tanárnők óráján nyitott, lehúzott sliccel ültünk az első padsorban mindannyian. Lehangolódtam, éreztem, a sorsokon lehetetlen változtatni. Bibliai igazság a családi bűnök hetedíziglen öröklődnek.
Persze az elit iskolákban másképp van. Egyetemi álmok, különórák, nyelvtanulás, társadalmi szerepelvárások, ideálok fogdájában ketrecharcosként gyürkőznek előre, a családi össztűzben áll szülő, gyerek, tanár.
A káosz: Egy fiatal tanerő került az iskolánkba, mellesleg alezredes apuka korlátokat nem tűrő fiacskája. Hamar elszabadult óráin a fegyelmezetlenség. Egyik alkalommal egy nebuló a megrágott almával dobta meg. Nem törődött vele, elkapta, s a csutkán lévő maradék gyümölcshúst fogaival lefejtegette, s megette. Reggelente a srácokkal gyakran összefutott, s hagyta, hogy fizessenek neki egy féldecit. Elkerült tőlünk, de később még hallottam róla. Egy elitgimnáziumban a március 15-i ünnepségre műsort szervezett, a program közepén ő maga egy motorkerékpárral süvített át néhányszor a színpadon. Kirúgták.
Kronosz uralma alatt nyögünk. Csengetéstől csengetésig. A növekedés-csökkenés keserédes idejében. Miközben izmosodik a perifériák agresszivitása, a központi buzgárok cseppjei a csúcsokra szökellnek. Kisodródás a „vizes, homokos síkon”, vagy szörfözés a hullámverésben. Valami századok óta elveszett az iskola falai között. Ó, drága szókratészi dialógus, ó, Zénon peripatetikus oktatása, ó, a közösségi hagyomány-átadás!
Búgnak a komputerek és elzúg az idő az iskola felett. A tudatlanság televénye fertőz, miközben az egyre hatalmasabb tudásbázis fölött trónol az új generáció. A diák ücsörög a game-kbe, Facebook-os üzenetekbe és pornófilmekbe merülve. Az értékalapú kultúra lehanyatlik. A felvilágosodás kora az elszívtelenedés korszakába érkezett.
