Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban
Fejünkre por hull, régi vakolat,
így énekeljük a drága Siont;
egér futkározik a pad alatt
s odvából egy-egy vén kuvik kiront.
Tízen vagyunk: ez a gyülekezet,
a tizedik maga a pap,
de énekelünk mi százak helyett,
hogy hull belé a por s a vakolat,
a hiuban a denevér riad
s egy-egy szuvas gerenda meglazul:
tizenegyedikünk az árva pap,
tizenkettedikünk maga az Úr.
Így éneklünk mi, pár megmaradt
- azt bünteti, akit szeret az Úr -,
s velünk dalolnak a padló alatt,
kiket kiirtott az idő gazul.
Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban 1936
Jékely Zoltán (1913-1982) a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó erdélyi költő, Áprily Lajos költő fia. 1924-ben Budapestre költözött, az Eötvös-kollégium tagjaként magyar – francia - művészettörténet szakon végzett. 1935-ben a Széchényi Könyvtár munkatársa. 1939-ben Baumgarten-díjat kapott. 1941-ben Kolozsvárra költözött, az ottani Egyetemi Könyvtárban dolgozott. 1946-tól Budapesten élt. Műveltsége és formakultúrája révén a legjobb műfordítóink sorába tartozik. Verseire az erdélyi népköltészet, a Nyugat és az Erdélyi Helikon költői hatottak. Első kötete 1936-ben jelent meg Éjszakák címmel.
-
Az értékek vizsgálata
Az értékeket gyakran a jelzőkben rejtőzködő ítéletek fejezik ki: a drága Sion, a vén kuvik, a szuvas gerenda, ill. a "kiirtott az idő gazul" határozós szószerkezet a pusztító idő félelmét, értékhiányos voltát, ill. a hívő közösség értéktelítettségét állítja párhuzamba.
Értéktelített a templom épületében végzett cselekvés - a Sion éneklése
Értékhiány az épület állapota - a hulló vakolat
-
Szövegszerkezet - strukturalista elemzés
A 16 soros vers három nagyobb szerkezeti egységre osztható, amennyiben az ismétlődéseket vizsgáljuk. Az így énekeljük, de énekelünk mi és az Így énekelünk mi háromszoros ismétlődése feltűnő módon tagolja a költeményt 6-6-4 soros tömbökre. Minden egységben fontos szerepet kapnak a számok: a gyülekezet 10 főből áll, a tizenegyedik a pap, a tizenkettedik maga az Úr kijelentések növekvő számbelisége is feltűnő fokozás. A jelenlévőkkel együtt tehát a bibliai egyház, az örök élet hitében élő egyház, az emléket őrző vallási közösség van jelen.
A pap - egyház - Isten mint egy triptichon, mint egy földi szentháromság - a 10 fős gyülekezettel együtt éneklő halottak millióit fogadja magába
-
A kommunikációs helyzet, vershelyzet
A költeményben a kiinduló reális élethelyzet könnyen felismerhető. Az omladozó templomépületben 10 fő a Drága Sion kezdetű úrnapi éneket énekli. ("Térj magadhoz, drága Sion, Van még néked Istened, Ki atyádként felkaroljon, Szívét oszsza meg veled!..."394.)
"Az egyháznak a Jézus a fundámentoma, A szent Igére épült fel lelki temploma. Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni őt, Megváltva drága vérén a váltságban hivőt.
Kihívott minden népből egy lelki népet itt, Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít. Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt, És egy terített asztal ád néki új erőt.
A világ fejedelme feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, S míg egykor felderül majd az Úrnak hajnala, Csak virrasztói kérdik: Meddig az éjszaka?
Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért És békéért eped, Míg látomása egykor dicsőn teljesül S a győzelmes egyház Urával egyesül.
A három-egy Istennel már itt a földön egy S az üdvözült sereggel egy nép és egy sereg. Ó, mily áldott reménység: ha itt időnk lejár, Te boldog szenteiddel fenn Nálad béke vár!" (392.)
A fordítás szövege jól megvilágítja a tényleges vershelyzet és a bibliai utalás az utolsó vacsora párhuzamait.
Az igei személyragokat (énekeljük), a birtokos személyjeleket vizsgálva (fejünkre, tizenkettedikünk) megállapítható, hogy a költő a T. sz. 1. sz. alak használatával a gyülekezethez való tartozását fejezi ki, egy keresztény közösség tagjaként és nevében szólal meg. A velünk dalolnak határozós szintagma e közösség kitágulását jelenti, a 10 éneklő ember a már jelen nem lévő holtak élő egyházává is válik.
sion más egyházi népénekek szövegében is szerepel.
-
Az idő és tér a versben
A cím mint domináns szó jelzi, hogy a vers erősen kötődik a templomtérhez, és tartalmában is bizonyos variációkkal a marosszentimrei templom leírása uralkodik. A leírás két variációnak tekinthető változata azonban a templomban végzett cselekvés jellegét változtatja meg. Az első sor, Fejünkre por hull, régi vakolat külső riasztó állapotra, körülményre utal, amelynek mintegy ellenében hangzik fel a gyülekezet éneke.
A vers tengelyében, felezőpontján, a nyolcadik sorban a hull belé a por s a vakolat, az éneklés következményeként bekövetkező állapotra mutat. A pusztulás minimál története a pusztulást elriasztó cselekvéssé fordul.
A rontás, a szerencsétlenség madara megfélemlít - "Egy-egy vén kuvik kiront"
A babonás halálmadár is megfélemlítettek köréhez tartozik - "A hiuban denevér riad"
Az indítás és zárlat összevetése alapján a kezdő sorban a zuhanás érzetét keltő por hull kifejezés az utolsó előtti sorban a dalolnak a padló alatt határozós szerkezettel az ének fölfelé hatolása által az emelkedés térbeli mozgására vált át.
A költemény egészében jelentős szerepet játszik a helyek meghatározása, a helyhatározók használata. Az odvából, a hiuban (padlástér), ill. a pad alatt és padló alatt névutós szerkezet. Ez utóbbiban nem nehéz felismerni az alaki hasonlóságot, amely az árvaság állapotából az élők-holtak megszülető sorsközösségéig hatol.
A drága Sion is térbeliséget fejezi ki, a megszentelt helyre való utalást jelent. Az izraeli és jordániai határvidéken emelkedő hegy a Biblia szerint Dávid király székhelye volt. A királyi pompa és a marosszentimrei szegénység ellentételezése a kibomló költői üzenet alapjait hozza létre.
A vers az utolsó két soráig jelen idejű. A pár megmaradt főnévi értelmű befejezettséget (azaz múltat) kifejező melléknévi igenév, akik megmaradtak, ill. akiket kiirtott az idő múlt idejűsége a múló időre absztrakt módon vonatkoztatható. A vers jelen ideje tehát a totális történelmi múltat immanensen a közösségi emlékezet által hordozza.
-
A vershangulat, lélektani hatásvizsgálat
A düledező templom lehangoló látványa kezdetben a pusztulás félelmének érzetét kelti. A benne végzett cselekvés, a közös éneklés létrehozza közösség lélekkel megerősített "templomát", amely az örök élettel telítődik, és pozitív indulatot sugároz az olvasó számára.
A költemény - ahogy sok Jékely-versben tapasztalható - az emóció keletkezésével indul, az ősi félelmekből formálódó tudatállapot születése a vers mélyebb jelentésrétegét érinti.
-
Műfaji kritériumok
A költemény a líra műnemébe tartozik ugyan, de narratív elemet is tartalmaz azzal, hogy az éneklés ideje alatt a világ és ember viszonya megváltozik. Az elbeszélő mozzanatot leíró elemek egészítik ki, ezért a műfajilag helyzetdalhoz áll legközelebb, bár ezúttal lírai én és költői én azonossága feltételezhető.
-
A szemantikai rétegek vizsgálata ( jelentésrétegek)
A költeményben az ismétlődés által felerősített énekeljünk kifejezés magas hangrendűsége, az azt bünteti, akit szeret az Úr sorban mint tételmondatban a magas és mély magánhangzók 6x3 aránya pozitív kisugárzást ad a vers hangsúlyos motívumainak.
A költemény jelenetszerűsége a reális képélmény síkján marad. Szókép a perszonalizált idő megjelenésével csak az utolsó sorban található (kiket kiirtott az idő gazul). A leírásban rejtőzködő szimbolikusságot azonban mégis érdemes nagyító alá venni. E vizsgálat irányához Rónay Györgynek Jékelyről írt sorai nyújtanak útjelzőt.
"… tematikája alapjában véve néhány örök közhelyből áll. S éppen ez volt Jékely Zoltán lírájának titka, zamata, különlegessége: közhelyek, csupa közhely - halál, mulandóság, temető, ismert nosztalgiák ismert variációi -, egy sereg banalitás és mégis megragadó eredetiség, a témák kezelésének különös és többé el nem felejthető újdonsága, egy semmi mással össze nem téveszthető, első hallásra fülbemászó Jékely-hang."
Rónay gondolatai alapján érdemes szemügyre venni a vers állatvilágát. Az állatokhoz az ember ősi képzeteket társított, amely archetipikusan minden emberben felidézi az adott képzetet, a vers esetében körülbelül az alábbiak szerint:
|
ÁLLATOK |
TÁRSÍTOTT TULAJDONSÁG |
|
egér |
ld. szegény mint a templom egere szólás = szegénység |
|
kuvik |
Akinek a házára száll, ott haláleset következik, a kuvik a rontás madara, halálhírnök |
|
denevér |
Minden nemzet ősi népi képzetei közt szerepel a denevér, mint vérszívó vámpír, aki a halottak országából tér vissza az élők háborgatására |
|
szu |
a fában percegő szu a "síri csend muzsikusa" |
A vers tehát rejtetten a szegénység, a balsejtelem, a haláltudat és elhagyatottság érzelmi motívumaira épül a templomba telepedett állatok megjelenítésével. Ősi toposzokba rendezhető allegorikus állatfigurák ezek.
A variánsként később megismétlődő por hull, régi vakolat versszervező gondolat konkrétsága ellenére szinekdochéként is értelmezhető. A por és vakolat hullása pars pro toto az épület romosságára, még tágabb értelemben az élet örök pusztulására mutat.
A szóhangulatot vizsgálva a por - a Halotti beszéd kezdő sorát is, ill. a bibliai intelmet idézi fel: "por és hamu vagyunk, ill. porból lettünk s porrá leszünk". A vakolat szóval alkotott mellérendelő szintagmatikus kapcsolat egyszerű alaki hasonlóság alapján a vakság szójelentés felidézésével, a halál félelmes, kiismerhetetlen titkait sejteti.
-
Történelem, stílustörténet, keletkezéstörténet, élettörténet
A költemény Jékely első verseskötetében jelent meg, amely 1936-ban Éjszakák címmel látott napvilágot, amely a fiatal költő 1931 óta keletkezett alkotásait gyűjtötte össze. A vers születése a Gömbös-diktatúra időszakára esik, de ez a történelmi háttér nem igazán érinti meg az apolitikus Jékely világát. Ez időben az egyetemet végezte el, majd 1935-től Széchényi Könyvtárban dolgozott.
Lengyel Balázs a fiatal költő indulásáról és költészetének lényegéről így fogalmaz:
"A lényét betöltő múlástapasztalat szabja meg fiatalon egész látásmódját. Azt, hogy mit és hogyan vesz észre. Bár jó ideje beszélünk róla általában, érdemes ezt aprólékosan, részleteiben vizsgálni. Számára a hegy 'csontőrlő sírhalom' vagy 'örökre eltűnt, elhorkant bölény-szerelmek' színhelye, a fű (visszatérően) 'holtak szívéből nőtt', a gyökerek csontokat karolnak, a 'szekrényben széltelenül zizegnek sírokról tépett szirmok, levelek', a bútorok 'csontjában megremeg örök lelke medvés rengetegeknek', 'Déd tükrében egykori asszonyok kutatják viruló arcuk, hiába. A világ az elenyészett élet nyomával, a múltak maradványaival teli, a költő maga pedig az elmúlás gondolatával."
Lengyel Balázs szerint tehát a művek keletkezésére valójában a tudat és lélek fogékonysága játszik szerepet. Költészete a halálfélelem feloldási kísérlete. "Halálkacérsága" nagy művek keletkezését eredményezte.
A mű stílusára a Nyugat harmadik nemzedékének a neoromantikába hajló hangja jellemző.
-
A szövegen kívüli eszközök vizsgálata
A Drága Sion című liturgikus ének az úrnapi énekek közé tartozik. Szövegét már a fentiekben ismertettük. Az Úr napja teológiai értelemben a történelmi idő végét jelenti, amely nem valami apokaliptikus megsemmisülés, hanem a világnak szóló isteni önközlés ideje Az énekre nemcsak az üdvösségvárás jövő idejűsége jellemző, hanem az utolsó vacsora emlékezete is. A versbeli tizenkettes szám az apostolokra mint ősgyülekezetre utalna, de mégis pontatlanul. A tíztagú közösségre inkább az ószövetségi zsidó hagyomány ad magyarázatot. Sion-hegy ószövetségi tájat idéz, s a versben megformált gyülekezet is ótestamentumi. A Talmud tanítása szerint sábeszt csak akkor lehet tartani, ha tíz férfi összegyűlik a szombati szent étkezési szertartáshoz, a Tóra olvasásához.
-
A képi és akusztikai elemek vizsgálata
Jékelynek a realizmushoz való ragaszkodása mellett a valóságos képi mozzanatok jelszerű voltát már a szemantikai elemzés során érintettük. Ezúttal a versben bemutatott templomépület képi világa áll a vizsgálat fókuszában. A templom nemcsak épület, hanem a benne folytatott cselekvés, az ima helyszíne.
- A marosszentimrei katolikus templom bemutatásával Jékely tehát egy katolikus vallásos gondolat megfogalmazója, a katolikus közösség isteni erejét tükrözi. Vagy mégsem?
- Hiszen a zsidó, ószövetségi hagyomány kiemeli a katolikusság és keresztényi szellem meghatározottságából a verset, és a zsidó-keresztény európaiság szempontjából nyer új értelmezést.
Az állatokhoz fűződő babonás ősképekkel szemben azonban tágabb szempontból a mindenkori istenben bízó közösség áll. A templom az értelmes létezés szimbóluma, mélyében a halál üregei, tornyai az ég felé, az értelmes és értelmezett létezés felé, a halált feldolgozni képes élet felé törnek. A tételmondat választ ad a lét örök dilemmájára: a szenvedés értelmére: azt bünteti, akit szeret az Úr.
A marosszentimrei templom a szeretet temploma. Az isteni lényeg kisugárzásával, a közösség kollektív emlékezetével egyesíti a múltat és jelent, közösségbe avatja az élőket és holtakat, lefejti az értelmetlen héját az létezés értelméről.
Hasonló képi világ Jékely számos versében megtalálható. Ezúttal példaként a Kalotaszegi elégia című költemény indító képsoraiból idézünk:
A templomkertben most a fák virága
szagos, habos hullámzó rengeteg,
alatta meggypiros ruhába jár a
kicsi Ágnes, kankalint szedeget
s hűvös zöld fűben fehérlik a lába.
A dombokról hallatszik csendes ének,
köves földben cseng-peng acél kapa;
verejtékükkel lágyítják a népek
immár tíz elsuhamlott százada,
e földön, hol a halottak is élnek.
A költemény rímes időmértékes verselésű. A tíz szótagos jambikus lejtésű sorok végét keresztrímek zárják le. A sorvégi rímek közt sok erős rím található, amelyek a versnek átható zenei lüktetést kölcsönöznek. Ez a mű formavilágában megnyilvánuló zeneiség a templomi ének akusztikai élményének, a felzengő gyülekezeti ének hangzásvilágának alaki párhuzama.
(Az elemzést a Konsept-H Kiadó gondozásában megjelent Fábián-Tóvári Felelettervek... című kötet tartalmazza.)