Vittorio de Sica Finzi-Continiék kertje
Giorgo Bassani a ferrarai zsidó közösség sorsáról írt könyvét vitte a vászonra az olasz neorealizmus nagymestere Vittorio de Sica. A Mussolini-féle fasizmus által életre hívott korporációs rendszer sok zsidó embert tévesztett meg, úgy gondolva, hogy a megalkuvás, az együttműködés életesélyeiket is megnövelheti. Bassani regényében nincsenek pozitív figurák, mindegyik szereplővel az olvasó vitába szállhatna.
Sica zsenialitása éppen az, hogy az együttérzés bátorságával alkot, de mégis kikerüli a giccs olcsó fordulatait. A történet időrendjének feltörésével a címbeli metaforát lényegre emelve a narrációba szövi a kert azilum jellegét. A reneszánsz, az itáliai múlt esztétikumát őrző kert mégsem képes menedéket nyújtani a SOAH bekövetkező borzalmai ellen. Finzi-Continiék kertjéből kilépve a kép a szereplők tekintetét követi, akik az elkülönítőnek használt iskolaépület ablakából a ferrarai tájban az egész város zsidó közösségének tragédiájára, közös sorsuk beteljesedésére döbbennek. Az elhurcolt 187 emberből mindössze egyetlen személy tért vissza a haláltáborokból. Az utolsó jelenetben a klasszikus filmzene helyett ortodox zsidó siratóének hangzik fel, s a hang és a szemlélet a memento mori eszköztelen, drámai és egyben költői megfogalmazása.
